Az olyan ember, aki írni tud, az eszit úrnak nevelheti, mert szolgának ott van a ceruza és a papiros.

Tamási Áron: Ábel Amerikában (részlet)

Karácsony napján a munka és az iskola békességben aludtak, s nem is volt semmi baj, egészen másodnapján estig, amikor apám ismét elment “egy kicsit” hazulról, de csak hajnal felé jött haza, amikor a kétnapos békesség után olyan békétlenül viselkedett, vagyis inkább benne az ital, hogy az a békétlenség, ha rendesen elosztotta volna, húsvétig is elegendő elevenségben tartotta volna az egész családot.

Tamási Áron: Bölcső és bagoly (részlet)

Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon… Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Márai Sándor: Füves könyv (részlet)

Ha a vallás a szív élete: náluk az. Ha a vallás palota, kunyhó, menedék: az ő életükben ezerszer az. Ha a vallás kenyér, mely soha el nem fogy: az ő asztalukra az.

Tolnai Lajos: A sötét világ (részlet)

 Az ember a természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal, mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

Paulo Coelho: Zahir (részlet)

Az író a fantázia orgonistája. Az ő orgonája azonban az olvasó szívében muzsikál, s az író akkor művésze ennek a hangszernek, ha csak egy-egy billentyűt érint meg.

Gárdonyi Géza: Titkosnapló (részlet)

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden „döntés” az időben kap csak végső tartást és alakot. Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat, melyben minden emberi ügy eldől: az idő.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (részlet)

Az ember azt hiszi, feled, és minden nap többször gondol a régi időkre. Vannak sebek, amelyek sohasem gyógyulnak be.

Török Gyula: A zöldköves gyűrű (részlet)

Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (részlet)

A fájdalmak, amelyek a szívünkbe gázoltak valaha, mindannyiszor újra sajognak, ha felkísértenek.

Török Gyula: A zöldköves gyűrű (részlet)

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó (részlet)

A tanács olyan,  mint a só: mindenkinél szükséges, de a sok megárt. Azért mértéket tarts.

Tolnai Lajos: Az urak (részlet)

Nem elég olvasni. Újraolvasni – az összes tanácsadók szerint – fontosabb. S nem csak a könyvet kell újraolvasni, melynek emléke halványodik vagy, melyet első olvasásra nem értettünk meg tökéletesen: a mondatot is újra kell olvasni, a főnevet, igét és jelzőt is, mely végzetesen meghatároz a könyvben valamit. Mit akar egy könyv? Megértetni magát. De az ilyesmi lassan megy, majdnem olyan lassan és bonyolultan, mint az életben. Házastársaknak néha évtizedekre van szükségük, míg egyik végül meg tudja értetni magát a másikkal. A könyvek is nehézkes ismerősök. Nem elég katalógus, divat vagy hagyomány szerint olvasni; ösztön szerint kell megkeresni a könyvet, mely – nekünk, személyesen – mondhat valamit. Rendszeresen kell olvasni, úgy, ahogy alszik, étkezik, ahogy szeret és lélegzik az ember. A könyvek, mint az emberek, csak akkor adják ide titkukat, bizalmukat, ha te is átadod magad nekik.

Márai Sándor: Ég és Föld (részlet)

Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor “szakítanak”? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát: két ember elválik egymástól, “szakítanak”, s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt, étersugaraknál finomabb és anyagtalanabb, s mégis valóságos asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakad, mert szakítottak, s most már nem tartja őket, a bonyolultan megkötözötteket, semmi. Valahogyan így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi Juliskától. Most bámulnak, az égre, s azt hiszik, a szakítás magánügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.

Márai Sándor: Ég és Föld (részlet)

A férfi nem komplett nő nélkül. A férfi magában levéltelen fa. A nő a lombja, virága. Nézd meg az agglegényeket, miféle emberek öregségükben? Egyet se találsz rendes életűnek, rendes gondolkodásúnak, rendes érzésűnek. Benne élnek a világban, de látszik, hogy nem bele-valók. Idegenek köztünk.

Gárdonyi Géza: Átkozott józanság (részlet)

A szegénység jobban összefűzi az embereket, mint a gazdagság. Ha az embernek pénze van, akkor könnyen elcsábíttatja magát mindenféle haszontalansággal. Ha nincs pénze, akkor szépen hazamegy este és kilenc órakor lefekszik. És nem kell hazudni, mindent el lehet egymásnak mondani, nincs titkolnivaló.

Móricz Zsigmond: Jobb mint otthon (részlet)

Ha az ember eleget, elég hosszú darabot ér meg, egyszer úgy summázza, hogy az élet legnagyobb értéke mégiscsak az volt, hogy annál érdekesebb szövevényt nem termelt semmi.

Szabó Magda: Drága Kumacs! (részlet)

Az öreg Deák azt mondta, hogy csak egy paragrafusból  álljon a sajtótörvény: “hazudni nem szabad”.

Mikszáth Kálmán: Gavallérok (részlet)

Az az állam, amelyben a szellemi ember nem talál otthont, az a pusztulás elé megy. Ha valahol szellemi ember jelenik meg, és nem fogadják kellő tisztelettel, annyi mintha az uralkodót feláldoznák. Ha a szellemi embert megvetik, annyi, mintha az állam jólétéről lemondanának. Az az állam, ahol a szellemi emberről megfeledkeznek, még sohasem tudott fennmaradni.

Hamvas Béla: Útravaló (részlet)

Az önteltség a zsenit is tönkreteheti. Igazán nem kell attól félni, hogy az igazi talentum és erény sokáig észrevétlen marad, ha pedig igen, akkor elég a tudat, hogy mindez a birtokunkban van és jóra használjuk. A legjobb, ha a tehetség szerénységgel párosul.

L. M. Alcott: Kisasszonyok (részlet)