érzelem and szomorúság 8:45 du.
Az ember egyszer nem olyan, mint máskor. Valahogy nem jól kél fel reggel, osztán akkor egész napon tart a szomorúság. Pedig… nincs az embernek semmi oka se rá, legalábbis legtöbbször nincsen. De rászáll az emberre valahonnan ez az oktalanság, mint a hó, ahogy rátapad, a sár rácsapódik és egész napon át szenved az ember, mint az állat. Valamit szeretne, hogy ne úgy legyen, mint ahogy van. Valahogy éppenséggel csak szomorú az ember a szomorúságért magáért.
Szabó Pál: Talpalatnyi föld (részlet)
érzelem and szomorúság 9:16 du.
A fájdalmak, amelyek a szívünkbe gázoltak valaha, mindannyiszor újra sajognak, ha felkísértenek.
Török Gyula: A zöldköves gyűrű (részlet)
érzelem and szomorúság 1:26 du.
Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör – hanem mert belülről csinálja. Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!
Müller Péter: Isten bohócai (részlet)
férfi-nő and szeretet and szomorúság 12:37 du.
Napfényben, jómódban minden csupa virág, de eljönnek a borús napok, eljön a gyász novembere, mikor egyszerre kihűl az ember szíve és otthona, bizony félelmesen ki tud hűlni a szellem tiszta, vigasztaló fénye híján.
Charlotte Bronte: A különös tanítvány (részlet)
férfi-nő and remény and szomorúság 12:52 du.
Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember.
Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában (részlet)
szeretet and szomorúság 2:45 du.
Amikor rájöttem, hogy az emberek nem szeretnek, elkezdtem magamat szeretni. Óriásira fújtam föl magamat, mint egy oroszlán és fújtam magam előtt a levegőt, hogy tisztuljon a tér. Haragos lettem, haragosa fűnek-fának és dédelgetve tettem mancsomat a vállamra. Fájdalmas, fekete éjszakák voltak azok, nyűgös, végeérhetetlen éjszakák, magam sebeit nyalogatva. Tölcsér. Egy mélységes tölcsér kellett volna, hogy abba feküdjem, és halkan kiáltsam keserveimet. Mi fájt? Magam se tudnám megmondani.
Gyurkovics Tibor: Az oroszlán (részlet)
 | Péterné Kalocsa on A hazaszeretetről |
 | Dénes Hajnalka on A döntésről |
 | sajt97 on A magyar nyelvről |
 | Huszar Iren on A pénzről |
| Huszar Iren on A szeretethiányról |
|
