A boldogtalanságról Csütörtök, Jan 22 2009 

férfi-nő and remény and szomorúság konyvmoly 12:52 pm

Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember.

Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában (részlet)

 

A kétkedésről Csütörtök, Dec 4 2008 

hit and jellem and remény konyvmoly 10:47 pm

A kettősszívű (kétkedő) ember állhatatlan minden útaiban… Aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amely a szelektől megmozdíttatik és ide s tova hányattatik.

Szentírás – Szent Jakab levele (részlet)

 

A láthatatlan kézről, ami vezet Szombat, Nov 29 2008 

férfi-nő and hit and remény and szeretet konyvmoly 4:02 pm

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!…
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
- Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.

Gárdonyi Géza: Ida regénye (részlet)

 

Mindent kibír a szív Szombat, Oct 18 2008 

remény and sors konyvmoly 9:26 am

A háborúnak a legelső hónapjaiban, ha azt kérdezték: vajon meddig tart a háború, akkor az órámért nyúltam. Fél kilenc múlt tíz perccel. Remélem, kilencre vége. Igen, olyan irtózatos volt, olyan lehetetlen, olyan tűrhetetlen, hogy háborút tartanak Európában. Azt is megszoktam azután. Mindent kibír ez a húsból való szív az ember mellében. Ha kőből lenne, biztos megrepedt volna már.

Szép Ernő