A boldogságról Szerda, Mar 4 2009 

boldogság and öröm konyvmoly 6:58 pm

A boldogság nem visel külső jelvényt, hogy felismerhessük, olvasni kellene a boldog ember szívében; de a megelégedés kisugárzik a tekintetből, a viselkedésből, a hanghordozásból, a magatartásból, s mint egy átárad arra, aki észleli.

Jean-Jacques Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai (részlet)

 

A Szilveszterről Szerda, Dec 31 2008 

közélet and öröm konyvmoly 7:02 pm

Eljön minden esztendőben, pontosan, hűségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén, egyformán jókedvű. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor ő érkezik. Bejelentetlenül jön, és mégis várják. Jókedvű legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli szeretetteljesen ezt a vén legényt.

Ady Endre: Szilveszter (részlet)

 

A varázslatos szeretetről Kedd, Dec 23 2008 

boldogság and férfi-nő and szeretet and értékrend and öröm konyvmoly 12:54 pm

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!” Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Müller Péter: Szeretetkönyv (részlet)

 

A nevetésről Hétfő, Oct 20 2008 

sors and öröm konyvmoly 7:36 pm

Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírva-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

Móricz Zsigmond: Hét krajcár (részlet)