A boldogságról Szerda, Mar 4 2009 

A boldogság nem visel külső jelvényt, hogy felismerhessük, olvasni kellene a boldog ember szívében; de a megelégedés kisugárzik a tekintetből, a viselkedésből, a hanghordozásból, a magatartásból, s mint egy átárad arra, aki észleli.

Jean-Jacques Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai (részlet)

A Szilveszterről Szerda, Dec 31 2008 

Eljön minden esztendőben, pontosan, hűségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén, egyformán jókedvű. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor ő érkezik. Bejelentetlenül jön, és mégis várják. Jókedvű legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli szeretetteljesen ezt a vén legényt.

Ady Endre: Szilveszter (részlet)

A varázslatos szeretetről Kedd, Dec 23 2008 

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!” Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Müller Péter: Szeretetkönyv (részlet)

A nevetésről Hétfő, Oct 20 2008 

Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírva-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni.

Móricz Zsigmond: Hét krajcár (részlet)