Amikor rájöttem, hogy az emberek nem szeretnek, elkezdtem magamat szeretni. Óriásira fújtam föl magamat, mint egy oroszlán és fújtam magam előtt a levegőt, hogy tisztuljon a tér. Haragos lettem, haragosa fűnek-fának és dédelgetve tettem mancsomat a vállamra. Fájdalmas, fekete éjszakák voltak azok, nyűgös, végeérhetetlen éjszakák, magam sebeit nyalogatva. Tölcsér. Egy mélységes tölcsér kellett volna, hogy abba feküdjem, és halkan kiáltsam keserveimet. Mi fájt? Magam se tudnám megmondani.

Gyurkovics Tibor: Az oroszlán (részlet)